Egy jó barát?

*Emilia szemszöge*

Végül nem az Abszintba kerültem hanem az Obszidiánba. Pedig nem is szeretem a fegyvereket...Na mindegy. Megyek inkább megkeresem Kumiko-t!

*Misa szemszöge*
Lassan sétáltam a cseresznyefánál, a szél lágyan lobogtatta hosszú fekete hajam. Sok familiáris volt ma itt. A kicsik játszadoztak, amire én elmosolyodtam.

Felnőtt familiárist nem igen láttam, Ők nem szerettek itt lenni. Inkább a Zene kertjében pihengettek.
-Kumiko!-Kiáltott a lány hozzám.
-Megmondtam, hogy nem Kumiko vagyok hanem Misa!
-De hisz....
-NEM! Ne hazudj nekem tovább! Én Misa vagyok! Kész, ennyi!-Mondta dühösen majd ott hagyva a lányt elmentem inkább a Kristályterembe Miiko-hoz. Útközbe visszapillantottam a lányra aki szomorúan nézett maga elé.

Biztos nagyon goromba voltam vele...De hisz Ő hazudik...ha nem hazudna talán még barátok is lehetnénk...

Már a Központi pavilonnál jártam mikor egyszer csak egy sikoltást hallottam meg a cseresznyefától. Rohantam vissza amilyen gyorsan csak tudtam. Mikor visszaértem Emilia már sehol se volt. Csak egy lila ijjedt szellemet pillantottam meg.

-T-te? Hol van a lány??

-É-Én vagyok az....Emilia....Nem tudom mi történt...Egyszer csak nagy világosságot láttam...aztán....a szinem....a ruhám....minden megváltozott!

-Ki hatott a tündér létedre Eel környezete...Gyere menjünk el Ewliinhez. Megállapitsa a fajod és azt hogy mit csinálj igy meg mit nem.-Mondtam. Majd elindultam vele a betegszobába.

...

-Eweliin!

-Oh, Misa, miben segi....Ő ki?

-Emilia. Kihatott rá Eel környezete és "kijött" belőle a tündér vér.

-Oh, értem. Gyere foglalj helyet, megvizsgállak.-A lány leült a székra majd hosszas vizsgálgatás után Ewliin meg tudta állapitani a faját.-Nos...Te egy keverék vagy. Egyik szülőd Elf volt, a másik pedig egy Boszorkány szellem, ezért is van mögötted lila tüskebokor és köd körülötted. A nyakláncba a lelked van bezárva, ha az eltörik vagy megsemmisül, akkor meghalsz, ezért nagyon, de nagyon vigyázz rá! Táplálkozni nem kell neked, mivel nincs anyagcseréd, viszont igy nem lehetsz az Obszidián gárda tagja, mivel szinte semmit nem tudsz megfogni, főleg nem egy kardot. Muszáj az Árnyékba kerülnöd. Azt hiszem minden fontosat el mondtam. Mehetsz.

-Köszönöm, hogy ezeket elmondtad. 

-Nos, nekem ez a dolgom.-Mondta mosolyogva Ewliin majd be ment a szertárba.

-Nos...Ha akarod...Lóghatsz velem...-Mondtam halkan Emiliának majd kimentem a szobából. Gondoltam jót fog tenni neki egy kis friss levegő, ezért az erdőbe vettem az irányt. Útközben mikor már a kapunál jártunk, Nevrával találkoztunk.

-Oh, micsoda szép virágot láttam Én! 

-Nevra! Vissza is tértél a küldetésedről?-Kérdeztem vidáman. Szerettem Nevrát mint barát, nagyon jól el tudtam vele beszélgetni annak ellenére, hogy egy igazi szoknyapecér.

-Aha. Ki a barátnőd?-Mondta Emiliát figyelve.

-Ő itt Emilia. Tegnap érkezett a boszorkány körön keresztül. Ma hatott ki rá Eel környezete, igy most már látszik rajta a fajtája. Eddig tiszta emberi volt.

-Értem. Nos, örvendek a találkozásnak! Nevra vagyok!-Mondta kacéran majd adott a kezére egy puszit.

-Én is örvendek!-Mondta Emilia elpirulva.

-Melyik gárdába tartozol?

-Az Árnyékba.

-Oh.-Csodálkozott Nevra.-Az az Én gárdám. Én vagyok a gárda vezére, de ha nem bánjátok, most Én mennék is! Eléggé elfáradtam...Na de sziasztok hölgyeim!-Mondta mosolyogva majd el is ment.

-Jajj ez a Nevra! Egy igazi szoknyapecér!-Mondtam Emiliának aki a távolodó vámpirt figyelte.-Csak nem belészerettél?

-M-mi? D-Dehogy is!

...

Útközben ahogy az erdőben sétáltunk rengeteg familiárist találtunk. Emilia bekolája jópárat megpróbált elkapni de végül mindegyik elmenekült. A végére már megsajnáltam és mivel valentin nap volt fogtam neki egy Valuret-et.

-Köszönöm Ku....Misa!

-Szivesen!-Mondtam majd tovább sétáltunk. Egyre jobban megismertük egymást és bár mg mindig bennem volt kicsit a harag,a szivemben barátnak nyilvánitottam. Jobban belegondolva elég kedves és vicces és Ő nem kezel gyerekként attól függetlenül, hogy tudja hogy érzékeny vagyok...

-Emilia...Én...Sajnálom!

-Mit? 

-Hogy olyan goromba voltam...Csak Tudod...

-Én is sajnálom, hogy olyanokat mondtam mikor elősször megláttalak. Csak azt hittem, hogy amit mondok az igaz...De erről te tudnál bizonyára...

-Nos...Tegyünk fátylat a múltra!-Mondtam neki, majd oda nyújtottam felé a kezem, hogy kezet fogjunk.

-Rendben!-Mondta mosolyogva majd megráztuk kezünket és haza indultunk.

Már teljesen besötétedett. Gyalogoltunk haza fel, majd histelen a bokorból egy vöröslő szempárt pillantottam meg.